Babesiosis
A babesiosis egy egysejtű parazita (véglény) által okozott betegség, melyet egy ízeltlábú parazita, a kullancs terjeszt. A betegség kialakulásához kell egy fertőzött kullancs, egy kutya és egy lehetőség a fertőződésre. Az a fajta kullancs (Dermacentor reticulatus), amely a babesiosis fő terjesztője, a páradús, folyó menti zöldövezeteket kedveli, Szeged és környéke tehát ideális élőhely a számára. A kullancs sem, és a benne élő véglény sem válogat, így bármely kutya veszélyeztetettnek tekinthető. A lehetőség a fertőződésre pedig szinte bárhol és bármikor bekövetkezhet. Sok esetet kezeltünk már babesiosis tüneteivel kutyát december és január hónapokban is.
Sajnos sokszor az a tévhit altatja el a Gazdik gondoskodását, hogy a kullancsok a fákon (főleg a bükkfát szeretjük valamiért eme címmel kitüntetni) élnek. Ez nem igaz, a kullancsok maximum
Egy másik fontos tisztáznivaló: nem csak a kifejlett kullancsegyedek terjesztik a betegséget okozó parazitát, hanem azok lárvái is. Ezek pedig, méretükből adódóan (0,3-
haemoglobin fő funkciója a vörösvértesten belül, hogy ő felelős az oxigén szállításért, így ennek a megfogyatkozása a szervezet általános elgyengüléséhez és halálához vezet. A „festékanyagot” vesén keresztül próbálja a szervezet nagy részben eltávolítani. A gondja a vesének ezzel sajnos az, hogy a haemoglobin mérete túl nagy a vese csatornácskáinak átmérőjéhez képest, így sok molekula sajnos fennakad a vesében, és annak elhalását okozza.
Kezdeti tünetei nagyon általánosak: étvágytalanság, apátia, elesettség, bágyadtság. Feltűnhet a gazdinak, hogy esetleg sokat iszik a kedvence magához képest, vagy, hogy a vizeletének a színe barnább, mint egyébként. Ezek az utóbbi tünetek viszont sajnos esetenként hiányozhatnak is, így ha nem kerül időben kivizsgálásra a kutya, könnyen lehet, hogy már csak későn kerül állatorvoshoz. Az orvosi vizsgálat során nagyrészt lázat és sárga nyálkahártyákat találunk (sajnos néha ezek a tünetek is hiányozhatnak). A kezelés az eset súlyosságától függ, de a babesia elleni hatóanyagot tartalmazó gyógyszert (figyelem: ez NEM kullancs elleni oltás) mindenképp meg kell kapnia az állatnak.
Sajnos az esetek nagy többségében azonban itt még nem is ért véget a történet. A vese fent tárgyalt problémája miatt a paciensek könnyen vesebeteggé válnak. Ennek időben történő kiderítése vér- és vizeletvizsgálatok segítségével történhet. Azért hangsúlyoznánk itt az időben történő kivizsgálást, mert a vesének van egy olyan nagyszerű tulajdonsága, hogy amíg az állományának 66%-a nem veszti el a működőképességét, addig ellátja a funkcióját. És ebben rejlik sajnos a dolog hátulütője, amíg nincs funkcióvesztés, addig nincs szemmel látható tünet sem, pedig az állat vesebeteg. A tünetek megjelenésekor, viszont már a jelentős vesekárosodás miatt, csak tüneti, illetve életminőséget javító kezeléseket tudunk igénybe venni, ami igen nehéz és költséges feladat a leggondoskodóbb Gazdi számára is. Ezzel együtt is az állat élethossza igen nagymértékben lerövidül.
A betegségnek van egy másik, szerencsére ritkábban jelentkező, ámde szintén életveszélyes szövődménye. Ez abban az esetben alakul ki, ha a szervezet a betegség hatására úgymond’ áthangolódik, és a saját vörösvértestjeit kezdi támadni és elpusztítani. Ekkor beszélünk autoimmun hemolízisről. Ennek a kezelése hosszadalmas és igen költséges, és sok esetben nem jár sikerrel.
A fentiekből leszűrve a legokosabb, amit a Gazdi tehet, ha folyamatosan védekezik a kullancsok ellen, illetve ha a tünetek bármelyikét is tapasztalja, minél hamarabb állatorvoshoz fordul, mert itt tényleg csak napokról, sőt órákról beszélünk a betegség kimenetelét és szövődményeit tekintve.
Ha a betegség már diagnosztizálásra és kezelésre került, akkor is kiemelten fontos a vese funkcióképességét célzó laborvizsgálatok elvégzése.
További kérdésével bátran forduljon ambulanciánkhoz!





